Hogyan tanulnak beszélni a hallássérült gyerekek?

Ezekre a kérdésekre keresi a választ Matthew Masapollo, az Oklahomai Egyetem (University of Oklahoma) kutatója, aki a beszédképzés mögött rejlő motoros és szenzoros folyamatokat tanulmányozza.

A beszéd: több mint hang – egy izom-szimfónia

„A beszédképzés az emberi test egyik legösszetettebb mozgássora” – magyarázza Masapollo, az egyetem Kommunikációs Tudományok és Zavarok Tanszékének adjunktusa.
„Több mint száz izom működik összehangoltan – a gégétől a nyelvig, az ajkaktól az állkapocsig –, hogy egyetlen kilégzéssel értelmes hangokat hozzunk létre.”

Ez a finom koordináció teszi lehetővé, hogy egy gondolatból hang, majd szó és mondat legyen – olyan folyamat, amely a hallásra és az érzékelésre is erősen támaszkodik.

Ám azoknál a gyerekeknél, akik cochleáris implantátumot kapnak, a helyzet nem ennyire egyszerű. Bár az implantátum lehetővé teszi a hangok érzékelését, a hangminőség sokkal durvább, kevésbé részletgazdag, mint a természetes hallásnál. Így a gyerekek számára nehezebb lehet összekapcsolni a hallott hangokat azzal, ahogyan a szájuk és nyelvük mozog.

A paradoxon: amikor jobban beszélünk hallás nélkül

Masapollo korai kísérletei meglepő eredményeket hoztak.
Azoknál az embereknél, akik normál hallással rendelkeznek, a beszédmozgások pontossága romlik, ha elzárják a hallásukat – például fülvédővel. Ez logikus: ha nem halljuk magunkat, nehezebb szabályozni, hogyan ejtjük a hangokat.

Ám cochleáris implantátum-használóknál ennek az ellenkezőjét tapasztalták:
amikor az implantátumot kikapcsolták, a beszédük pontosabbá vált.

„Ez ellentmondásosnak tűnik” – mondja Masapollo. „De ha belegondolunk, érthető. A torzított hangjelek bizonytalanná teszik az agy számára, hogy milyen mozdulatokkal kellene szabályozni a beszédet. Ha a hang teljesen hiányzik, a test más érzékelési csatornákra, például a tapintásra és mozgásérzékelésre hagyatkozik – és pontosabban mozog.”

Más szóval: amikor a fül nem segít, a test „megtanul hallani” az izmokon keresztül.

A beszéd mozgásának láthatóvá tétele

Masapollo kutatócsoportja most fejlett eszközökkel vizsgálja a beszédmozgásokat, hogy pontosan megértse, hogyan szabályozzák a hallássérült gyerekek a hangképzést.

Ehhez elektromágneses artikulográfiát (EMA) alkalmaznak – egy olyan technológiát, amelynek segítségével háromdimenziós videó készül a beszéd közben mozgó ajkakról, nyelvről és állkapocsról.

A résztvevők ajkaira, nyelvére és állkapcsára apró rézérzékelőket ragasztanak, amelyek helyzetét mágneses tér segítségével követik. Emellett egy ultrahangos szonda is betekintést ad a szájüreg belsejébe, miközben a résztvevők beszélnek.

Így a kutatók pontosan látják, hogyan formálja a mozgás a hangot – és hogyan változik ez, ha a hallás vagy az érzékelés megváltozik.

Mi történik, ha kikapcsoljuk az érzékelést?

Masapollo és kollégái – köztük Mark Mims fül-orr-gégész professzor – még tovább mennek.
Egyes kísérletekben érzéstelenítik a hangképző szerveket, így a résztvevők nem érzik, hogyan mozog a nyelvük vagy ajkuk.
Ezzel a módszerrel vizsgálják, mennyire támaszkodik a beszédre való képesség a testérzékelésre, ha a hallás korlátozott.

A beszédtanulás új megközelítése

Ha a hipotézis helyes, az eredmények alapjaiban változtathatják meg, hogyan tanítják a beszédet a hallássérült gyerekeknek.

A hagyományos megközelítés az implantátum hangminőségének javítására, a hallás edzésére fókuszál.
Masapollo szerint azonban legalább ilyen fontos lenne a száj és nyelv mozgásának érzékelését fejleszteni – például olyan eszközökkel, amelyek segítik a gyerekeket abban, hogy „érezni” tudják, mit jelent egy hangot kimondani.

„A legtöbb beszédmozgás rejtve van – különösen a nyelv mozgása” – mondja a kutató.
„Ha egy gyerek nem hallja pontosan, mit csinál a szája, akkor az érintés és mozgás érzete válik kulcsfontosságúvá. A beszédérzet fejlesztése lehet az új út a tanulásban.”

Több mint technológia – egy új szemlélet

A kutatás üzenete túlmutat a cochleáris implantátumokon.
Masapollo szerint az emberi beszéd a test és az érzékelés komplex együttműködése, amelynek minden eleme tanulható és fejleszthető.
A cél nem csupán az, hogy a gyerekek „halljanak” – hanem az, hogy megtanulják, hogyan hallgassanak a saját testükre, miközben beszélnek.

„Még mindig rengeteg a megválaszolatlan kérdés arról, hogyan tanuljuk meg irányítani a beszédmozgásokat” – mondja Masapollo.
„De ha megértjük ezt a folyamatot, akkor sokkal hatékonyabban segíthetünk azoknak a gyerekeknek, akik hallás nélkül születnek – hogy elérhessék a teljes kommunikációs potenciáljukat.”